Október elején Edónak köszönhetően Chicagoban jártunk.
Edó és a pajtásai maratont futni jöttek Chicagoba, és Edó felvetette, hogy találkozhatnánk vagy Chicagoban, vagy New Yorkban (ahova később szintén mentek). New Yorkba menni Lincolnból nem olyan olcsó, Chicago meg itt van a szomszédban (8 óra kocsival), úgyhogy egy chicagoi hosszú hétvége mellett döntöttünk.
Első nap délelőtt egy hajótúrán vettünk részt a Chicago-folyón. Ezt a Chicago Architecture Foundation tartja, és a hajóút alatt az önkéntes vezető a felhőkarcolók történetéről és építészeti stílusáról beszél. Nagyon-nagyon sok új információt megtudhattunk, aminek nagy részére már sajnos nem emlékszem. De az megmaradt, hogy annak idején annyira elszennyezték a folyót, hogy hosszas takarítások után már sikerült elérni azt a szintet, amit már szennyezettnek lehet nevezni :D És azt is megtudtuk, hogy Chicago hídjai felnyithatók, de ma már csak évente egyszer nyitják őket fel, amikor vitorlások járnak a folyón. Szerintem már a túrán is kialakult ez az érzés, hogy az eddig látott amerikai nagyvárosok közül Chicago tetszett építészetileg a legjobban (összességében San Francisco azért picit talán jobban tetszett). (Kivéve a Loop. A Loop a Chicagoi metró belvárosi magasvasút részének a neve. A Loop csúnya, az állomások úgy néznek ki, mint amik mindjárt összeroskadnak, és hangos is.)
A hajótúra után találkoztunk volna Edóékkal a chicagoi focistadiont megnézni. Ez a hajó kikötőjétől hivatalosan 20 percre lett volna busszal, és a hajó után volt 50 percünk odaérni. Úgyhogy a csodás chicagoi belvárosi forgalomnak köszönhetően természetesen lekéstük a túrát :D Amíg ők a stadionban voltak, addig mi körbesétáltuk a stadiont.
A stadion után együtt visszautaztunk a belvárosba, megebédeltünk-uzsonnáztunk egy Wendy's-ben, majd elsétáltunk a babhoz. Ennek hivatalosan Cloud Gate (Felhő kapu) a neve, de a többség babnak hívja (erről most olvastam a wikipédián, hogy a szobrász ezt hülye névnek tartja). A műértők szerint ez egy átjárót szimbolizál világok között, ahogyan az eget tükrözi. Szerintem meg jól néz ki :D De én sohasem értettem a művészetekhez.
A bab után a Navy Pier-hez mentünk, ahol elváltunk Edóék csapatától. Mivel nem együtt érkeztek repülőn, pár kis barátjukat ott várták meg. Mi pedig óriáskerekeztünk :D Ééééés, itt tettünk szert plüss grumpy cat-re ^.^
A Navy Pier után a John Hancock Centerhez sétáltunk, ez Chicago negyedik legmagasabb felhőkarcolója, és van neki kilátószintje. Ekkor már sötétedett, így alkalmunk nyílt a magasból a kivilágított Chicagot megnézni. És még ki is dőltünk :D Van egy fülke szerű rész a kilátószinten, amibe be lehet állni, és kb. 30°-ban a függőlegeshez képest kidöntenek minket a nagy magasban. Itt egy videó is róla (nem saját):
Másnap a Willis (korábban Sears) Tower volt a cél. Ez Chicago legmagasabb felhőkarcolója, a világ nyolcadik legmagasabb szabadon álló építménye, USA második legmagasabb felhőkarcolója (ha az antennát nem számítjuk, és csak a tetőt nézzük, akkor ez a legmagasabb). Ehhez mért a látogatottsága is. Előző este a Hancock Centernél senki nem volt előttünk a pénztárnál, amikor megérkeztünk. Na de itt... Eleve figyelmeztették Zsuzsit a többiek, hogy hétvégén nagyon sokan szoktak lenne, erre azt hiszem rátett még egy lapáttal, hogy másnap volt a maraton, így úgy két órát álltunk sorban :D De kivártuk, és így gyönyörködhettünk Chicagoban előző nap sötétben és ma világosban is. A két felhőkarcolót összehasonlítva, a Hancock Center kilátását szerettük jobban, de lehet ez csak az este miatt volt. Igazából mindkét felhőkarcolóból igazán egy irány a látványos épületek szempontjából, viszont este a másik két irány is szép a világító utcák/épületek miatt. A Willis Towerben egy üvegkalickába lehet kiállni, ahol a lábunk alatt csak egy üveg választ el a több mint négyszáz méternyire lévő talajtól. Ez elég menő :D És itt végre tudják mi kellene az embernek (nekem), csak a megvalósítás még nem az igazi... Én mindenhol plüssre vágyom (mint plüss Mount Rushmore, plüss Goldangate híd, plüss Grand Canyon stb.), és itt van plüss felhőkarcoló, de annyira nem tetszett, úgyhogy nem vettünk :D (lehet ez lenne a bajom, ha lenne a fentebb felsoroltakból is plüss, de szerintem mindet meg lehetne ügyesen csinálni, plüss Willis Towerre szerintem csak az ablakok négyzethálóját kellett volna ráhímezni, és tökéletes lett volna). Mikor végeztünk a Willis Tower élménnyel, már az utcára is kiért a sor... Még szerencse, hogy reggel még időben érkeztünk... A kilátózás után megebédeltünk egy közeli étteremben. Chicago híres a deep dish pizzáról, ebből ettünk egy kis kétszemélyes darabot. Finom volt, és sok, pedig kicsit vettünk :D
Végül visszamentünk a bab parkjába, ahol sétáltunk még egy picit, és ezután találkoztunk még Edóékkal egy közeli kávézóban elbúcsúzni.
Másnap hazafelé tettünk még egy kis kitérőt Springfieldbe megnézni Illinois államházát. Springfield csendes kisváros, ahol vasárnap gyakorlatilag senkit nem látni az utcán. A jelenlegi capitol a hatodik ilyen épület Illinois történetében, és az előző is a városban van, először azt néztük meg, majd elsétáltunk a jelenlegihez. Ez az USA legmagasabb hagyományos alakú capitolja.
