Department of Motor Vehicles, vagy csak egyszerűen DMV. Az autó regisztrálása és a jogosítvány megszerzése miatt annyit jártunk itt, és olyan élményekkel gazdagodtunk, hogy gondoltuk, megérdemel egy külön bejegyzést.
A DMV-vel való első találkozásunk az autóvásárláshoz kötődik. Emlékeztetőül, az autónk, ami azóta már nagyon a szívünkhöz nőtt, egy 2003-as Chevy Impala. Ezen a képen büszke tulajdonosa mellett látható:
Itt nem szórakoznak túl sokat az autók adásvételével, mint otthon. Megvettük, egy borítékban odaadták a papírok egy részét, a maradékot pár nap múlva postázták. Ezzel annyi dolgunk volt, hogy elmentünk vele a DMV-be, ahol regisztrálták, hogy Atié a kocsi, valamint befizettük rá az adót. Mivel itt Nebraska-ban az utak ingyenesek, minden autó után adót kell fizetni. Az adó összege az autó vásárláskori értékétől és a korától függ, minél öregebb a kocsi, annál kevesebb az adó. Még a papírmunkához annyit, hogy a biztosítást online lehet kötni (nagyjából csak úgy lehet), műszaki vizsgáról meg zöldkártyáról hírből sem hallottak. Ez egyrészt jó, mert nem kell rá költeni. Másrészt viszont arra is enged következtetni, hogy kb. bármivel ki lehet menni az utakra, ami még magától gurul.
Visszatérve a regisztrációra. Vásárláskor az autónak nincs rendszáma, hanem egy ilyesmi kis dolog van rárakva (esetünkben ez a kereskedő neve, nem tudom, mi a helyzet, ha magánszemélytől vesz az ember kocsit):
Hogy a rendőr ne állítson meg azzal, hogy „Khm. Nem érzi úgy, hogy hiányzik valami az autóról?”, a szélvédőre meg az egyik hátsó ablakra felragasztanak egy-egy papírt azzal, hogy „In transit” és egy dátummal, ami mutatja, hogy meddig kell regisztráltatni (azt hiszem, ez egy hónap). A regisztráció teljes 5 percet vesz igénybe. Ekkor a néni (vagy bácsi, a miénk néni volt) bepötyögi az adatokat, majd, amin mi napokig nem tudtuk túltenni magunkat (Ati: mármint Zsuzsi, engem ennyire nem ütött szíven), egy kartondobozból a szemünk láttára random előkap egy rendszámtáblát (vagyis hát technikailag kettőt, de kevésbé meglepő módon ugyanaz van rajta :) ), és átnyújtja, hogy ehun van a rendszámunk, alkalomadtán szereljük fel. Plusz kaptunk egy piros matricát egy 1-essel az elején, amit fel kell ragasztani a hátsó rendszámtáblára, ez mutatja, hogy mi 2014 (piros szín) januárjában (1-es) fizettük be az adót, és hogy 2015 januárjában kell megint (aminek már másmilyen színe lesz és csak rá kell ragasztani ennek a tetejére).
Szóval ez már önmagában elég érdekes élmény volt, de rögtön ekkor megkérdeztük, hogy mint J1-es státuszú alien-eknek (mint régi Nyolcadik utas a halál rajongónak, nekem erről a szóról azért nem a külföldi állampolgár kontextus ugrik be először) kell-e nebraskai jogosítvány. A válasz röviden és tömören: kell. És ezzel kezdődött az igazi kálvária.
Elöljáróban hadd ejtsek néhány szót a jogosítvány megszerzésének folyamatáról. Mielőtt belemennék, mindenki idézze fel, mennyi időt töltött KRESZ órán egy milyen terjedelmű KRESZ könyv társaságában, a rutinpályán, a városi vezetés órákon, a vizsgákon (és hogy hányon) és mindezt mennyi pénzért. Megvan? Akkor, aki eddig nem ült, most üljön le, a biztonsági öveket kérjük becsatolni.
Szóval, a jogosítvány megszerzése dióhéjban a következő módon történik a helyieknek:
- 14 éves korban megkapja az első tanuló jogsit (abból van többféle, korhoz kötve, különböző dolgokat lehet vele csinálni, először a csak a suli meg a lakóhely között lehet vele vezetni, aztán mindenhol, de csak nappal, és mindig kell, hogy legyen valaki mellettük, aki elmúlt 21 és van jogsija), apa-anya megtanítja őket vezetni, és együtt vezetnek. (Autósiskola nemigen van és csak akkor opció, ha valaki háromszor megbukik a vezetés vizsgán, de még akkor is van más alternatíva.)
- 17 évesen lehet megszerezni a normál jogsit (Class O, vagyis Operator License). Ehhez egy elméleti és egy közúti vizsgát kell tenni, valamint egy látásvizsgálaton kell átmenni. Ezeket mind a DMV-ben lehet megtenni. A saját példánkon fogom illusztrálni, hogyan (két 17 éves 12 év tapasztalattal, a végére én tényleg megint 17-nek éreztem magam, de ne vágjunk a dolgok elébe).
Szóval, bementünk, hogy akkor mit kell tennünk ahhoz, hogy megszerezzük a jogsit. Erre a kezünkbe nyomták ezt:
Nem csalás, nem ámítás, ez egy kb. A5 méretű füzet, nem sokkal vastagabb, mint egy normál iskolai füzet. Ez volna a KRESZ könyv. Ebből kell felkészülni az elméleti vizsgára. Ez egy pénteki nap volt, hazamentünk, egy fél nap alatt átnéztük a kis füzetet, vasárnap elmentünk gyakorolni hátrafelé parkolni meg szegély mellé állni, ahogy otthon már megszoktuk vezetés vizsga előtt (kérdezzétek már meg, érdekelt-e bárkit is, tudunk-e hátrafelé parkolni vagy szegély mellé állni, de már megint előreszaladtam, bocsi). Hétfő reggel bementünk, hogy na akkor jöttünk vizsgázni. A vizsgázásról: 7:30 és 16:00 között bármikor beeshetsz, egy számítógépen rögtön megcsinálhatod az elméleti vizsgát, és ha az sikerült, akkor rögtön jön egy vizsgáztató, aki a saját autódban levizsgáztat, amennyiben az autó biztosítva van. Ja és az egész procedúra 0 dollárba kerül, csak a jogsiért kell a végén fizetni. Szóval, bementünk, hogy megjöttünk, jöhet a cica. Ekkor elkezdték felvenni az adatainkat. Itt már rögtön problémába ütköztünk, mert nem találtak meg minket a rendszerben (ami azért is érdekes, mert addigra az egyetemen és a Social Security Administration-ön is átmentünk). Kaptunk egy szép „Examiner refusal” papírt azzal, hogy 5-7 napon belül kapunk majd egy levelet, ami a következők egyikét fogja tartalmazni:
i) a központi iroda tisztázott minket, és jöhetünk vizsgázni
ii) a központi iroda nem tisztázott minket, és keressük fel a Bevándorlási Hivatalt.
Még ekkor lefotóztak minket (look at the blue spot, smile if you want to, flash in 3 seconds) (ezután minden áldott alkalommal újra és újra lefotóztak minket, ennek az értelméről nem tudok nyilatkozni) és rögtön megcsinálták a látásvizsgálatot is, ami abból állt, hogy belenéztünk egy kis gépbe, felolvastuk az egyik sor számot, majd közöltük, hogy jobb-bal-vagy-mindkét-oldalon látjuk-e a perifériás látásunkat ellenőrző villogó narancssárga pöttyöket. 10 mp, good job, gratulálunk, Ön lát, vezethet.
Szóval akkor hazamentünk (pontosabban az egyetemre), vártunk 8 munkanapot a levélre, ami azóta se jött meg, majd a 9. napon visszamentünk, hogy mi a helyzet. Belenéztek a gépbe, jaaaaa, már okés, jöhettek. Az elméleti vizsgát, ahol 25 kérdésből 20-ra kell helyes választ adni, de még azelőtt, hogy 5-öt elrontanál, és amit nem tudsz, azt átugorhatod, hogy csak később jöjjön elő megint (én pl. átugrottam azt, hogy hány lábnyira kell követni a hókotrót), kb. 5 perc alatt abszolváltuk. Majd jött a road test, ami Atinak, akinek 2 éve van magyar jogsija (Ati: és azóta otthon nagyjából 3-szor vezettem), rögtön teljesített, én pedig, akinek 12 éve van magyar jogsija, másodszorra (bár elsőre azért nem volt teljesen fair a szitu, de szerintem ilyen sztorikat otthonról is tud mindenki mondani kb. tizet gondolkodás nélkül). A két vizsgaalkalom között 2 nap telt el, ezalatt nekem sikerült egy teljesen abnormális félelmet kiépítenem a DMV-vel szemben, főleg azért, mert az első néni gonosz volt. De a második meg iszonyú cuki volt, és mikor a második vizsgán hibáztam és ettől kicsit kiakadtam (igen, pánikkirálynő és vizsgaszitu egymásra szuperponálódott), akkor tök aranyosan nyugtatgatott, hogy nincsen semmi baj, you’re good, keep going. És a végén meg mondta, hogy nyugi, tudsz vezetni, majdnem tökéletes volt, csak ne hagyd, hogy a hibák kiakasszanak (ez most ilyen szabadfordítás volt). Szeretlek, második néni! Lényeg a lényeg, hogy 3 napra megint 17 voltam, de megvan a jogsink! :) Most egy ilyen kis papír ideiglenes van és elvileg 10 napon belül postázzák a rendeset (tekintettel az előzményekre, erre azért még nem veszünk mérget). Szóval ennyi, a nekünk megítélt 1 évig érvényes jogsi kiváltása 13 dollárba került, ez volt a procedúra összes költsége, ami némiképp mérsékli a megpróbáltatások által okozott lelki sérüléseket (amik persze csak nekem vannak :) ).
Zárszóul hadd osszuk meg Veletek a jogsiképeinket, gondoltuk, derüljünk együtt. Mind a kettő botrány (Ati: magasan felülmúlják a magyar igazolványképeket :D ), és még nem találkoztunk olyannal, akinek a sajátja tetszett volna. Nem lehet megnézni a képeket, mint otthon, hanem 3-2-1 kész, ez lesz. Ati olyan rajta, mint egy furi öreg bácsika (valószínűleg elkaptak egy olyan pillanatot, amikor éppen nyelt), én pedig olyan vagyok, mint egy leszokófélben lévő drogos, aki az elvonási tünetek elől az alkoholba menekül. Ja, és mivel az említett „look at the blue spot”-hoz lefelé kell nézni, mindenkinek tokája van. :)
Már csak az hiányzik alóla, hogy WANTED- DEAD OR ALIVE. :)
