A szerencsére eseménytelen repülés után megérkeztünk :)

Először is repülésünk rövid története:

Viola és Dávid voltak olyan rendesek, hogy értünk jöttek háromnegyed négyre, és kivittek minket a repülőtérre. Ott beálltunk a sorba, ahol kiderült, hogy már csak beszállókártyával lehet a pulthoz menni. Violák maradtak a csomagunkkal a sorban, nekünk meg egy repteres néni segített becsekkolni (mert ha csak magunknak próbáltuk, akkor csak Amszterdamig engedett...) Mikor odajutottunk a csomagleadáshoz, kiderült, hogy a plusz bőröndöket nem ott kell fizetni :D De már leadhattuk a csomagot, és mondta a néni, hogy nem kell majd újra sorbaállnunk, hogy megkaphassuk az új beszállókártyáinkat (mert a plusz csomag miatt a korábbiak már nem jók :D ) Kifizettük a két plusz csomagot (140 euró volt össz), megkaptuk az új beszállókártyánkat. Majd észrevette a néni, hogy a hosszú úton nem egymás mellett ülünk (mert nekünk olyat nem dobott a gép), úgyhogy áttett minket egymás mellé, és ekkor megkaphattuk beszállókártyánk harmadik verzióját :)

Violáéktól elbúcsúztunk, átestünk a biztonsági ellenőrzésen, majd utolsó forintjainkat arra költöttük, hogy ne haljak éhen :D (a reptéren enni nagyon drága, volt is lelkiismeret-furdalásom). Ő vitt minket Amszterdamba:

Elrepültünk Amszterdamba, ahol meglepetésünkre kígyózó sor várt a kapunál (előtte nem is értettük, miért kezdődik 8:45-kor a 10:20-as gép beszállása), mert itt megint volt biztonsági ellenőrzés, amit megelőzött egy kis elbeszélgetés is.

Ezen is túlestünk, és jött a sok órás repülés az óceánon át:

Itt sem volt semmi gond, leszámítva, hogy megfázásom ekkor tetőzött. Már tudom, hogy megfázva repülni nem túl jó... Különösen a leszállás volt rossz, amikor azt hittem, hogy a füleim fel fognak robbanni. Még utána jó ideig nem hallottam rendesen.

Zsuzsi: ezt a részt picit kiegészíteném. :) Mivel én nem voltam megfázva (akkor még), nagyon élveztem ezt az utat, ez volt eddig a legjobb ilyen hosszú repülőutam. Az ülések kényelmesek voltak, volt hely a lábainknak is és a szórakoztató rész is nagyon király volt. Utóbbi főként azért, mert nem az előre beállított program szerint lehetett nézni a filmet, hanem csomócsomó közül lehetett választani, amikor csak jólesett. Úgyhogy én meg is néztem 3 filmet az úton: We're the Millers (mérsékelten jó), The Apparition (kifejezetten gáz) és a Mama  címűt (ami tök jó volt, köszi a tippet Peti! :) ). És volt fagyi. :) Imádom a fagyit. :) Úgyhogy We <3 Delta.

Minneapolisban először a belépünk az USA-ba elbeszélgetés - útlevél/DS2019 ellenőrzés volt, aztán felvettük a bőröndöket (szerencsére mind megvolt), aztán azt átvilágították. Újra leadtuk a bőröndöt, megint átestünk egy biztonsági ellenőrzésen, majd megkezdtük túránkat a kapuhoz (a minneapolisi reptér nem kicsi :D és nekünk a legtávolabbi csücske kellett). Minneapolisnak köszönhetően idén fehér karácsonyunk is volt, ott szépen megmaradt a hó:

Zsuzsi: nekem ehhez a részhez csak egy megjegyzésem lenne: ne vegyetek édesítetlen zöld teát, mert az rossz. :)

Lincolnba pici géppel repültünk (Zsuzsi: a MALÉV-nak voltak régen tök ugyanilyen gépei, úgyhogy szerintem otthonos volt :) ), amin szintén nem egymás mellé szólt a jegyünk, de a mellettem ülő néni kezébe vette az irányítást, és egymás mellé rendezett minket :D Felszállás előtt még megzuhanyozták a repülőt (jégtelenítés miatt):

Lincolnhoz közeledve amiket a repülőről észre lehetett venni:

- szerencsére épp nincs hó

- fentről nézve sok a fa az egész városban

- szép kis teherpályaudvar van

Leszállás után átvettük a bérelt autót, egy magyar szemmel hatalmas (itt átlagos) Chrysler 200-ast:

Szerencsére egy külön parkolóházban volt, ahol rajtunk kívül senki más, így senki nem látta, mennyi időbe tellett, mire ki tudtuk nyitni a csomagtartót :D (amúgy a kulcson is van hozzá gomb...) (Zsuzsi: szerintem ez itt érdemel egy kicsit hosszabb méltatást, hogy mindenki tudja csak meg, milyen bénák vagyunk :). Szóval kb. 15 percbe telt, mire el tudtunk indulni, mert: 1. beletelt 2-3 percbe, mire rájöttünk, hogyan nyílik a csomagtartó, aztán, hogy hogyan kell előrehúzni az ülést, hogy a rövid kis vakarék lábam elérje a pedált, aztán rövidebb idő volt a "fény-index-ablaktörlő" cuccok beazonosítása, ezek hálistennek ugyanott vannak. Azt, hogy a külső tükröket hogyan kell beállítani, a mai napig jótékony homály fedi. Meg azért nem gyenge élmény volt nekem ez az első elindulás az automata váltós kocsival: ezeknek SAJÁT AKARATUK VAN és nélkülem is elmennének bárhova. Amúgy nagyon könnyű vezetni, király, és nagyon szép az autó, lehet, hazahozom.) Elvezettünk (mármint Zsuzsi) a szállodához:

A szoba a mi igényeinket teljesen kielégítette (apró észrevétel a szálloda alapján: az amerikaiak szeretnek a plafonhoz közel aludni, és a földhöz közel pisilni :D az ágy kb csípőmagasságig ér, a wc meg vagy 10 centivel térd alatt). (Zsuzsi: de milyen jó kis pihipuhi ágy! Nem olyan deréknyomorító, mint a Tied, Hugi. :) ) Már a reptéren láttuk, hogy Minneapolisban belenyúltak a bőröndjeimbe, és a szállodában meg is találtuk a bőröndben a kis értesítőt (tanulság, USA-ba csak TSA által jóváhagyott lakattal szabad jönni - a kép már picit csalás, mert az már a lakásban készült :D ):

Másnap elmentünk a lakásba bejelentkezni. Aláírtunk mindent amit kell, megkaptuk a kulcsokat, és birtokba is vettük a lakást. Teljesen megfelelő a lakás, ami furcsa, hogy az egész épület mintha papírból lenne (sima járkálással be lehet remegtetni a padlót), és itt nem nagyon ismerik a szigetelt ablakot (ez már a szállodában is feltűnt). Úgyhogy át kell szoknunk a panelmelegről a kissé alacsonyabb szobahőmérsékletre.

Miután megszámoltuk a sarkokat (azaz kitöltöttük a minden fal, ablak, lámpa, padló stb. milyen állapotban van papírt), elmentünk a Walmartba berendezkedni.

Mióta megvan a jogosítványom (2011 szept.), kb. háromszor vezettem, azt is mind 2011-ben. Ezek után most vezettem először. Be is voltam kakkantva, hogy mi lesz. De ezeket az automata váltós autókat, és széles amerikai utakat pont az ilyen bénáknak találták ki, mint én, úgyhogy nem volt semmi gond :D Zsuzsi: ami nekem a legjobban tetszik, hogy 1. bazi nagyok a parkolóhelyek (aztán rájöttem, hogy ez nem az én kedvemért van, hanem hogy azok a hatalmas szörnyek, amiket itt autó gyanánt használnak sokan, is elférjenek), 2. ki van írva midenhova nagy gyakorisággal, hogy most épp mennyivel mehetsz.

A Walmartban három körben vásároltunk, és vagy 5-6 órát ott töltöttünk... (A Walmart lesz az otthonom :D Amúgy is szeretek grocery shoppingolni, itt meg akkora a választék, hogy jó sok időt el lehet tölteni.) Először megvettük az ágyneműket, hogy legyen miben aludnunk, ez volt a prioritási listánk legelején. Ezután vettünk alap háztartási dolgokat, mint wc papír, szemetes, zuhanyfüggöny, konyhai dolgok (kés, konzervnyitó stb.), és hasonlók.

Mielőtt harmadjára is belevetettük volna magunkat a Walmart rengetegbe, gyorsan vettünk magunknak egy-egy mobilt. Ezután pedig vettünk valamit enni is. A junk food sztereotípiát alátámasztani látszik, hogy az élelmiszeres fele a Walmartnak nagyrészt félkész ételekből, rágcsákból és édességekből áll. Mivel főzni még úgysem volt miből, vacsorára mi is félkész pizzát vettünk :D

Zsuzsi: a hálátlan kifelejtette, hogy Brigi hagyott itt nekünk egy csomó jó kis konyhai cuccost, pl. szép kis matching tányérokat meg poharakat, meg evőeszközt, kenyérpirítót meg kis sütőt, amit ezúton is NAGYON-NAGYON köszönünk!!! :)

És még egy dolog a Walmart-ról: Zsoli, ezt nézd, mit vettem összesen 20 dollárért (ha jó leszel, majd kölcsönadom)!

Hazamentünk, és ekkor már csak az evés-alvás maradt hátra :D Illetve még gyorsan elkészültek első képek a lakásról a nagy bevásárlást követően sok-sok ledobott szatyorral:

Zsuzsi: Mielőtt folytatnák kalandjaink leírását a következő bejegyzésben, szerintem érdemes már itt megemlíteni azt az első benyomásunkat, hogy itt sokkal közvetlenebbek az emberek, és nagyon kedvesek, legalábbis akikkel eddig találkoztunk. Jó, nyilván nem leszünk kebelbarátok az ügyintézőkkel, meg a pénztáros nénikkel a Walmart-ban, meg nem is ez a céljuk, de akkor is mindenki rádmosolyog, meg elcsacsog, hogy amúgy mi szél hozott, meg ilyesmik, még karácsony napján is. Ja és még két dolog: ha eddig azt hittük volna, hogy otthon fogyasztói társadalomban élünk, és hogy legalább valamennyire tudunk angolul, itt az idő ezeket újragondolni. :) Az adminisztráció pedig szupergyors, de erről és Ati übercuki debreceni angol akcentusáról majd legközelebb. :)