Rövid történet arról, hogyan is jutottunk el addig, hogy legyen miről írni ezt a blogot.

Bár az első bejegyzésben arra utaltam, hogy azt úgyis sokan tudják, hogy jutunk Lincolnba, most mégis jöjjön egy rövid eredettörténet a blog születéséről. (Mivel az én fejem lyukas, és mindenféle fontos részletet már elfelejtettem, Zsuzsi majd kiegészít, ha fontosnak tartja)

Tavaly ősszel Zsuzsi már fél lábbal a doktoriban volt (és ő olyan ügyes, hogy azóta meg is védte), és már én is láttam a fényre lehetőséget az alagút végén (már látom a fényt). Adott volt Erikáék meggyőző tapasztalata (akik a mi kezdő próbálkozásunknál fényévekkel jobb blogot vezettek-vezetnek), és Zsuzsi felvetette, hogy menjünk mi is. Mivel elég nehezen jövök ki a komfortzónámból, és előítéletes vagyok Ámerikával szemben, ezért vonakodtam a dologtól. Erre elkezdett rövidebb ösztöndíjakat keresni, hogy akkor egyedül elmegy valahova pár hónapra. Már belelendült volna, mikor mondtam, hogy menjünk mégis együtt :)

Nagyon sok segítséget kaptunk Erikától, és így vágtunk bele a pályázat elkészítésébe. Az egész azzal kezdődik, hogy helyet keressünk magunknak. Mondtam Zsuzsinak, hogy szerves kémia úgyis mindenhol van, úgyhogy ő nézze ki azokat az egyetemeket - kutatócsoportokat, amik érdekelnék, és akkor én csak azokon az egyetemeken nézem meg, van-e kedvemre való, és így közelítjük a kívánságainkat.

Itt jegyezném meg, hogy az amerikai egyetemeken kutatócsoportot keresni nem nehéz. Ennek az az oka, hogy a honlapokon vannak, és frissek az információk.

Így szűkült a kör öt egyetemre, amiből végül a University of Nebraska-Lincoln nyert. Írtunk mindketten a kiszemelt témavezetőknek, hogy "hellóóóó, ingyen rabszolgák egy évre!" Jian Zhang (akit másoknak bácsiként szoktam emlegetni, amúgy 5-6 évvel idősebb) hamar válaszolt, hogy mehetek. Zsuzsinak volt némi idegtépő várakozása, de végül őt is szerették volna.

Ezután következett elbeszélgetésünk Keglevich Tanszékvezető Úrral. Majd kaptunk tőle ajánlást, és már küldtük is be a pályázatot a Rosztoczy Alapítványnak valamikor február elején. Nemsokára értesítettek, hogy megkaptuk, és ekkor nagyon örültünk :D

Az utazásszervezés első lépése a lakáskeresés volt, de ezt már mindenki tudja.

Valamikor nyáron (arra emlékszem, hogy borzasztó meleg volt aznap) elmentünk repülőjegyet venni. Szintén Erikáék tapasztalataira hagyatkozva ezt a Morea Utazási Irodánál bonyolítottuk. Természetesen megtaláltuk azt a pár napot, amikor épp változóban voltak a repülőjegyes szabályok, ezért nem is tudtunk ott plusz feladható bőröndöt venni a jegyekhez. Végül pár óra elteltével repülőjeggyel a kezünkben mentünk haza. (Ja meg a nagyon melegben megtaláltuk azt a napot, amikor az iroda, amelyikhez először mentünk, épp költözött, ezért át kellett sétálni a másikhoz)

Az már csak KÖKI mellett tűnt fel, hogy december 25. nem a legideálisabb nap az érkezésre, mert az kinn is ünnepnap... De így lesz ez jó :) Vissza pedig a jelenlegi jegyünk alapján április 23-án jövünk. Ez azért van, mert retúr jegyet venni, és utólag megváltoztatni a dátumot sokkal olcsóbb, mint külön venni egy útra szóló jegyeket. Azonban 2014 decemberi jegyeket nyáron még nem lehetett foglalni (meg még most sem, repülőjegyet kb. 300 nappal előre lehet venni).

Következő lépés volt a vízum. Először az egyetem kiállít a vízumhoz egy formanyomtatványt, hogy fogadnak minket (azt hiszem ez a DS-2019). Ezzel a papírral a kezünkben már fizethetjük is a Sevis-díjat (Student and Exchange Visitor Program a rövidítés feloldása, és arra való, hogy pénzt nyúljanak le az emberről :D ), ami 180 dollár fejenként. Miután ez is megvolt, ki lehet tölteni a vízumkérő nyomtatványt (DS-160, sok nagyon vicces kérdéssel, mint pl. kényszerített-e már valakit akarata ellenére abortuszra...), és befizetni a vízumkérelem díját (160 dollár/fő), ezt csak MKB bankban lehet. Ezután lehet időpontot igényelni a vízuminterjúra emeltdíjas telefonon (ekkor felmerült bennem, hogy az USA a vízumkérelmekből tartja el magát :D ). Ezután elmentünk a vízuminterjúra. A követség nem kicsit van körbekerítve, kerítés, biztonsági őr, rendőr, semmilyen elektronikus eszközt nem lehet bevinni, fémdetektoros kapu, meg minden. Odabenn sokkoltak minket, hogy túl hamar jöttünk. A honlapon mindenhol azt írták, időben kell vízumot intézni, mi pedig nagyon időben mentünk. Az persze sehol nincs feltüntetve, maximum mennyivel hamarabb lehet menni (ellentétben például a kínai vízummal, ahol egyértelműen ott volt a honlapon, hogy mikortól lehet vízumot igényelni). Végül megesketett minket a konzul néni, hogy december előtt semmiképp nem utazunk az Egyesült Államokba, és akkor megkaphatjuk a vízumot. Az interjú ennyiből is állt. Lett vízumunk szeptember elején, ekkor már a lakhatás is biztatóbbnak tűnt, mint tavasszal.

Általában nem nagyon hallani a híres amerikai tömegközlekedésről, és ez nem véletlen (persze vannak kivételek). A kintiek is azt javasolták, hogy vegyünk majd kocsit. Ezért kiváltottuk a nemzetközi jogosítványt. Ez egy nagyon vicces kis szoci orvosi kartonnak kinéző csoda...

A fedlapja természetesen csak magyarul beszél (de ez nem Magyarország hibája, a google képkereső alapján ez több országban is így néz ki, és mindenhol a helyi nyelven beszél), belül pedig angolul, németül, franciául, spanyolul és oroszul tud. Ha én rendőr lennék, és ilyet mutatnának nekem, még másnap is ezen röhögnék. A fedlapon ki is derül, hogy az egyezmény 1968-ban született, és valószínűleg ezt a kis könyvet is akkor gyártották. Az csak egy szép álom, hogy a kártya jogosítvány ne csak magyarul legyen.

Mindezek után a lakás miatti aggódás maradt, de végül ez is megoldódott. És akkor belekezdtem a tapasztalatszerzésbe a blogokkal. Csináltam pár próbabejegyzést, hogy hogyan is néznek ezek ki, meg mik a lehetőségek. Ennek nyomán az első bejegyzés alatt is megjelentek ezek, mint ajánlott bejegyzések... (persze már rég töröltem őket, de azért maradtak, mint ajánlott).

Igyekeztem a UNL színeihez illő témát választani a bloghoz. Meg egy olyan képet szerettem volna, amin mindketten rajta vagyunk Zsuzsival, de valami semleges háttérrel (nagyon jó pekingi közös képünk van, vagy magyar városokban nyaralós, de azokat mégsem akartam). Így jutottam az alant látható két képhez, amik Németországban készültek, de ez nem látszik rajtuk :D És akkor itt ragadnám meg az alkalmat, hogy DomG elnézését kérjem, amiért letöröltem a képről :D Igazából a korláton kihajolva egymást fényképeztük Zsuzsival, szóval a valóságban egymás felé nézünk, de így lehetett ügyesen egymás mellé tenni őket, ahogy a fejlécben látható.